Néha elfogyott az oxigén...


Budapesti postás focistáink az Oxygen Buda Sporttelep kispályás labdarúgó bajnokságában Magyar Posta néven szerepelnek – tegyük hozzá mindjárt, kissé hullámzóan. Ennek is „köszönhető”, hogy a 13 csapatos osztályban jelenleg a hetedik helyen tanyáznak.

A sorsolás szeszélye folytán mindjárt a tavalyi bajnokkal kezdtek, aztán – ráadásul meglehetősen tartalékosan –   az ezüstérmessel folytatták. Két szoros vereség – 3-5 és 2-4 – lett a vége, ami még dicséretesnek is mondható, hisz’ említett csapatok heti 3-4 bajnokságban is indulnak.

A harmadik forduló  egy hasonló erősségű csapat ellen meghozta az első várt győzelmet (2-0), amit  – igaz, egy gyengébb kvalitású társaság ellen – egy gólzáporos diadal (7-0) követett. A jó széria nem folytatódott, a következő meccsen 8-4-es zakó, sok kimaradt helyzettel, kapufával. Hullámlovasaink szép győzelemmel igyekeztek feledtetni ezt a fiaskót, végre jól összeállt védelemmel, eredményes csatársorral egy papíron jobb csapatot sikerült meggyőző fölénnyel (3-0) legyőzni. A szép győzelmet egy kijózanító vereség (0-7) követett, hogy aztán – nem nehéz kitalálni – egy újabb győzelemnek (4-2) örülhessünk.

A Szélsőségek csapata címre joggal pályázó együttesünk tehát innen – mint említettem, a 7. helyről – folytatja....