[2014.08.30.] Zala megyei sportnap, Pusztaszentlászló

Vidáman zártuk a nyarat
Zala megyei sportnap Pusztaszentlászlón

Immár harmadik alkalommal rendeztük meg augusztus 30-án a Zala megyei sportnapunkat a lankás dombok övezte Pusztaszentlászlói Aqua Barbara Termálstrandon.  A rendezvényre Balatonszentgyörgyről, Zalaegerszegről, Keszthelyről, Nagykanizsáról és Lentiből érkeztek a kikapcsolódni és sportolni vágyók.  Az egész napos eseményen több mint 100-an vettünk részt, - szerencsére az időjárás végig nekünk kedvezett.
A megnyitót követően három sportágban, röplabdában, kispályás labdarúgásban és petanqueban kezdődtek meg a versenyek.
A röplabda igazán izgalmas mérkőzéseket hozott. Négy csapat vett részt a megmérettetésen: Balatonszentgyörgy, Keszthely, Nagykanizsa és Zalaegerszeg. A kiélezett küzdelmekre jellemző, hogy több összecsapás is csak hosszabbítást követően ért véget.
A labdarúgó mérkőzéseken a csapatokban egy hölgynek folyamatosan a pályán kellett tartózkodnia.  A játék érdekes fordulatokat hozott, melyet a lelkes közönség nagy tapssal díjazott. A fociban is a röplabdában már említett négy csapat vett részt.
A finom ebéd elfogyasztása után került sor a petanque mérkőzésekre. Itt öt csapat vette fel a versenyt, melynek során izgalmas játéksorozatnak voltunk tanúi.
A sportolás után mindenki élvezhette a termálfürdő medencéinek különböző hőfokú vizét, vagy kényeztette magát a nap sugaraiban.

A sportnap eredménye a következőképpen alakult:

Röplabda:
I.    Zalaegerszeg KP
II.   Balatonszentgyörgy
III.  Keszthely

Labdarúgás:
I.   Nagykanizsa
II.  Zalaegerszeg     
III. Balatonszentgyörgy

Petanque:
I.  Keszthely
Farkas Tamás - Molnár István - Takács Béla
II. Zalaegerszeg
Horváth Gyuláné - Rubi Jánosné - Rubi János
III.  Zalaegerszeg KP. csapata
Vucskó Veronika – Vucskó János – Hajgató Zoltán
      

Jó hangulatú rendezvény után térhettünk haza helyes gyerekek, sugárzó arcú kamaszok és elégedett felnőttek társaságában.

Folytatás a jövőre nézve elmaradhatatlan!

Balassáné L. Krisztina – Péter Tibor


Felkerült 66 db fotó a képgalériába!