[2014.07.12.] Orfűi vízi sportnap

Orfűi postás sportnap napsütéses, szép időben

2014. július 12-én került megrendezésre a már szép hagyományokkal bíró, az orfűi Aquapark területén tartott Baranyai DPSE-sportnap, melyre szűkebb pátriánkon kívül Somogy-, Tolna- és Fejér megyéből is érkeztek pihenni vágyó  kollegák és  azok családtagjaik. Sőt, nagy örömünkre, meghívásunkat elfogadva egy horvát sport- és szakszervezeti küldöttséget is vendégeink között köszönthettünk.

Nem véletlen, hogy a címben mindjárt az időjárást is említem. A rendezvény hetében ugyanis szinte minden nap esett az eső, nem túl bíztatóak voltak hétvégi  kilátásaink. De a szervezői stáb váltig hitt a szombati jó időben, ezt a sportnap megtartását firtató egyre több kérdezőnek írásban is megerősítették. Gyertek, nem fújjuk le a rendezvényt, jó idő lesz! És lám, nekik lett igazuk! Sajnos sokan nem voltak ilyen bizakodóak, s lemondták a részvételt, de így is azért közel ötszázan összejöttünk...

A programokat Pesti László, a Dunántúli Postás  Sportegyesület  elnöke, valamint az Üzemi Tanács képviseletében Katreiner Zoltán nyitotta meg, -  minden résztvevőnek kellemes kikapcsolódást, jó pihenést, eredményes sportolást kívánva.

Majd Dulánszky Jenő, Baranya megye sportkörzet vezetője, a rendezvény operatív szervezője ismertette a programot és a technikai tudnivalókat. És máris kezdődhettek a játékok, vetélkedők.

A foci- és röplabda torna már hagyománynak számít ezen a sportnapon. A jó hangulatú meccsek után a focit Kaposvár csapata nyerte, maga mögé utasítva Pécs és Siklós csapatát. Röplabdában szintén kaposvári siker született, itt második helyen Pécs 2 csapata, míg a harmadikon Pécs vegyes gyümi csapata végzett.

Nagy érdeklődés kísérte a gyerekek részére szervezett szárazföldi váltóversenyeket.  A nagyobbacskák mellett egészen aprók is jelentkeztek, akik az egyes feladatok sajátos értelmezésével nagy derültséget váltottak ki a lelkesen szurkoló nézők, szülők körében. A végén persze minden résztvevő örülhetett, mindannyijuknak jutott a Postás Szakszervezet által felajánlott ajándékokból.

A kicsik a vízben is vetélkedhettek, egyénileg versenyezhettek a bátor jelentkezők, hogy ki csúszik le gyorsabban a csúszdán. A jutalmak itt sem maradtak el.
A szárazföldi és vízi zumba aztán már a felnőtteknek is szólt, bárki beszállhatott, aki a pergő zenére egy kicsit rázni akart...

Kapóra jött, nekünk postásoknak, hogy a Coca-Cola is ezen a napon tartotta sportnapját, így az általuk kínált játékok, vetélkedők postásaink előtt is nyitottak voltak. Ez a találkozás azért nem teljesen a véletlen műve. Sőt! Egy korábban kialakult jó kapcsolat folytatásáról van szó...


Voltak persze olyanok is, akik egyszerűen csak pihenésre, napozásra, strandolásra vágytak, - s Ők sem jártak rosszul.

Nagy sikere volt a Vitahelp Egészségközpont kitelepülésének, akiknél egészségmegőrző program keretében ingyenes diagnosztikai vizsgálatokon vehettek részt az érdeklődők.

A kitűnően sikerült sportnapot eredményhirdetés zárta.
 
Másnap, vasárnap újra leszakadt az ég, ömlött az eső. A szervezők erre a napra már nem ígértek semmit...




Felkerült 86 db fotó a képgalériába!

Újabb 56 db fotó megtekinthető ITT!