[2014.06.14.] 9 megyés sportnap, Keszthely

Címvédések, trónfosztások
Keszthelyi  9 megyés sportnap


A Dunántúli Postás Sportegyesület idén visszatért a júniusi rendezéshez, már ami a hagyományos 9 megyés keszthelyi sportnapját illeti. 14-én közel hatszázan sorakoztak fel a megnyitóra, melyen sorrendben Pesti László (DPSE), Szalóki Csaba (NymTIG), Tóth Zsuzsanna (Postás szakszervezet) és Kiss István (Keszthely Önkormányzat) köszöntötte Dunántúl 9 megyéjének postásait, s azok hozzátartozóit.

A rendezvényt egy 21 fős horvát postás sportküldöttség is megtisztelte részvételével, déli szomszédaink Milan Jukič, a Horvát Postás Szakszervezet elnökének vezetésével érkeztek, zömében Zadar városából.

A rövid megnyitót követően máris kezdődhettek a játékok, beindult a nagyüzem: szálltak-gurultak-pattogtak a foci-, röplabda-, tenisz- asztalitenisz- és tollas labdák, repültek a vasgolyók a petanque- és súlylökő pályán, s elstartoltak a városismereti túra csapatai is. Az idő is szép lassan melegre fordult, sokan a szurkolást kellemes napfürdőzéssel kötötték össze. A legnagyobb érdeklődés a focitornát kísérte, de a röplabda mérkőzések egyes pontjait is hangos szurkolói ováció fogadta. Ahogy közeledtek a végjátékok a különböző sportágakban, úgy nőtt a feszültség, forrósodott a hangulat. A döntők aztán valamennyi helyszínen izgalmas, sportszerű, színvonalas találkozót hoztak, s minden sportágban győzött a (pillanatnyilag) jobb versenyző, a jobb csapat.

Női asztaliteniszben Herczegné Harcsa Erzsébet (Balatonboglár) megvédte tavalyi elsőségét, a férfiaknál viszont Sipos Károly (Pécs 2) személyében új bajnokot avattak. Férfi teniszben Kaiser Gábornak (Kaposvár) ismét az ezüstérem jutott, az elsőségtől ezúttal Pohl Róbert (Pécsvárad) fosztotta meg. Női súlylökésben Mándli Mónika (Nagykanizsa) egyet feljebb lépett a dobogón, s idén győzött, akárcsak Csóka Zsolt (Sopron), aki megvédte címét. Tollaslabdában mind a nőknél, mind a férfiaknál új érmeseket köszönthettünk, előbbieknél Horváth Veronika (Lenti), utóbbiaknál Pikó Sándor végzett a legelőkelőbb helyen.

A városismereti túra őrzi népszerűségét, az idei versenyen a kaposvári csapat bizonyult a legtájékozottabbnak, legfelkészültebbnek Keszthely város nevezetességeiből. A petanqueban a házigazda keszthelyiek megvédték tavalyi címüket, újra az első helyen végeztek. Örvendetes a röplabda sportág előretörése, a tatabányai csapat fejlődése, akik most meg sem álltak a végső győzelemig.

Női fociban az élen Szekszárd és Pécs csapata között helycsere történt, az idei torna az utóbbiaknak sikerült jobban. Férfi fociban talán még nem volt rá példa, hogy a legjobb négy közé sem Pécs, sem Nagykanizsa nem került be. Idén ez is megtörtént, nem érdemtelenül! Erről Zadar, Siklós, Sárvár és Sopron csapata gondoskodott, s akik a végső helyezéseken is ebben a sorrendben osztóztak.

Az eredményhirdetés során először Milan Jukič elnök úr vehetett át serleget a horvát – magyar sportbarátság jelképeként, majd sorra dobogóra állhattak az egyéni győztesek, a csapatsportágak tagjai. Oklevelek, érmek, kupák, sportszerek, dobogós fotók és nagy-nagy taps  volt a jutalmuk.

Pesti László


Felkerült 409 db fotó a képgalériába!