[2014.06.08.] Kirándulás a Medve-szurdokhoz

TÚRA A  MEDVE -SZURDOKHOZ


2014. június 8-án reggel 5 órakor indultunk – a DPSE ajkai sportkörzetének tagjai –   Mixnitzbe, a Medve-szurdokhoz. A tervezett kiinduló pontot 9.00 óra után értük el.

Rövid összekészülődés, szerelvény igazítás után megkezdtük  túránkat.

Egy erdei szakaszt követően egyre feljebb és feljebb haladtunk, míg a Hochlantsch-vidék szikla-szorosának bejáratához nem értünk. Itt 164 számozott fahidat és létrát, valamint a 2900 lépcsőfokot leküzdve feltárult előttünk ennek a rejtett világnak minden csodálatos és izgalmas titka. A patak zugokon és számtalan kisebb-nagyobb vízeséseken keresztül morajlott alattunk, miközben 200-300 méter magas sziklafalak között ügyeskedtük előre magunkat. Az út egyirányú, visszafordulásra nem volt lehetőség. A sziklák és a szurdok falai közül kiérve egy tisztáson megpihentünk, majd indultunk vissza a kiindulási pontunkhoz.

Friss élményekkel gazdagodva, kissé fáradtan 17 óra felé indultunk haza.

Farkas Imréné
Ajka sportkörzet vezetője



Felkerült 10 db fotó a képgalériába!