[2014.03.29.] II. MNV Kupa, Budapest

MNV kupagyőztes a Magyar Posta Zrt. kispályás focicsapata

Fantasztikus postás sikert hozott a II. Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szervezte MNV kupa és Családi nap március 29-én Budapesten a Vasas Fáy utcai sportközpontjában.

A Kelet-magyarországi- és a Dunántúli Postás SE játékosai alkotta postás válogatott a harminc csapatos tornán látványos, fegyelmezett, a semleges nézők elismerését is kiváltó játékkal, nyolc mérkőzést lejátszva veretlenül megnyerte e rangos tornát úgy, hogy közben legyőzte a címvédőt és a döntőben a házigazdák csapatát.

Együttesünk kilenc fős keretéből heten kézbesítő kollégák, s a „keleti” és „nyugati” játékosok ezen a napon látták először egymást... Ez különösen emeli a győzelem értékét!
A focitorna mellett első ízben főzőversenyt is meghirdettek a szervezők, erre  11 „gasztro team” nevezett, köztük persze a postások is. A Kapaló András KPSE elnök úr (fakanállal) vezényelte, Posta Food néven „keverő-kavaró” csapata sajnos a szigorú (de igazság...) zsűri szerint nem került az első hármasba, de főztjük „közönségdíjas” lett, hisz’ belőle egy kávéskanálnyi sem maradt.
Az említett versenyeket  Szász Kitti freestyle világbajnok nagysikerű bemutatója, Szentgyörgyi Romeo és Borsos Marcell aerobik programja, Virágh Barbara táplálkozási előadása, s az apróságok részére szervezett kézműves foglalkozások is  színesítették.

E rendezvényről – kiemelten a focisikerről – a Postás Magazin májusi számában részletesebben olvashatunk majd. És persze itt, a honlapunkon is visszatérünk még erre az eseményre, de akkor már csak „focizunk”...

Pesti László
DPSE elnök



Feltöltésre került 119 db fotó a képgalériába!