[2013.09.07] Dicséretes postás helytállás az I. MNV-kupán

Az ország legnagyobb állami vállalatai számára első ízben írtak ki (PromoSport) kispályás foci tornát, MNV-kupa néven.  Szeptember 7-én a Budapesti Vasas Fáy utcai sporttelepén 30 csapat sorakozott fel a megnyitóra, s közülük nem hiányozhatott a Magyar Posta Zrt. csapata sem. A megnyitón Nemcsek Tibor, az MNV kabinetfőnöke mondott köszöntőt, majd Ambrus Tamás műsorvezető pályára szólította a csapatokat.

A résztvevőket hat ötcsapatos csoportba sorsolták, s csoportokon belül kőrmérkőzések következtek. A Kelet-Magyarországi -  és a Dunántúli Postás SE játékosaiból álló csapatunk az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft., a Tiszamenti Regionális Vízmű Zrt., a Dunántúli Regionális Vízmű és a Volánbusz Közlekedési Zrt. társaságában a C csoportba került.

Első mérkőzésünket az Educatio ellen játszottuk. A jó kezdés mindig nagyon fontos, meghatározó lehet a folytatást illetően. Összeszokottságról csapatunk esetében egyáltalán nem beszélhettünk, hisz’ a „keleti” és „nyugati” játékosok nem hogy nem játszottak még együtt, de találkozni is most találkoztak először. Szerencsére ez csak az első pillanatokban volt zavaró.

Első csoport meccsünk jól érzékelhető postás fölénnyel kezdődött, aminek az lett a vége, hogy az ellenfél első épkézláb támadásából gól szerzett. Fölényünket ez sem törte meg, s a folytatásban már gókat is tudtunk szerezni, s végül sikerült a fordítás (2-1).

A Tiszamenti Vízművek ellen már látványosan és eredményesen játszott csapatunk, szép gólokat lőve sima 4-0-ás győzelem lett a vége.

Következett a másik „vizes” csapat, a Dunántúli, azok, akik az első két meccsüket ugyancsak megnyerték. A két csapat mérkőzése méltán volt csoport rangadó, nem is bírtak egymással a küzdő felek (0-0).

Záró csoport mérkőzésünket a Volánbusz ellen játszottuk. Itt akár már egy egygólos vereség is „belefért” volna, akkor is az élen végzünk csoportunkban, ugyanis riválisunk, a DRV botlott, 3-1-re kikapott az Educatiotól. Csapatunk azonban ezt a mérkőzését is megnyerte (1-0), így 10 ponttal, 3 győzelemmel és 1 döntetlen, 7-1-es gólaránnyal, 3 pont előnnyel csoport első lett.

A csoportok első két helyezettje és a 4 legjobb harmadik helyezett jutott a legjobb 16 közé s onnan már egyenes kieséses rendszerben folytatódtak a mérkőzések. Izgatottan vártuk a sorsolást, bár itt a csapatnevek nem sok információval bírtak...Végül a Magyar Posta Zrt. csapata mellé a Magyar Fejlesztési Bank feliratot tartalmazó cédulácskát húzták. Azt a csapatét, amelyik a csoportmérkőzéseik során mindössze 5 pontot gyűjtött. Joggal reménykedtünk tehát, bár tudtuk, hogy a kieséses szakaszban már bármi előfordulhat a rövid, 2x10-es játékidőben.

Ezen a mérkőzésen is végig támadó szellemben játszottunk, de gólt sajnos nem sikerült szereznünk. Mivel az ellenfélnek sem, akik végig a túlélésre rendezkedtek be, következhetett a 3-3 büntető rúgás. Ez sajnos ellenfelünknek sikerült jobban, így ők jutottak a legjobb 8 közé, számunkra meg maradt a búcsú...Kiesni mindig szomorú, hát még úgy, hogy a csapat egyszer sem szenved vereséget...El volt keseredve a társaság, bár erre valójában semmi oka sem volt. Dicséretesen helytálltak a fiúk, kivívták az ellenfelek és a szervezők tiszteletét, elismerését. A csapat letette névjegyét.

A játékosok körében a szomorúságot csak az oldotta, mikor megtudták Szabari Judit telefonüzenetét, hogy megtarthatják a mezt amiben játszottak, amire többeknek nagyon fájt a foga...

Összegezve elmondhatjuk: egy igazán jól szervezett tornán vehettünk részt. Remek pályák, jó csapatok, gördülékeny, profi lebonyolítás, kitűnő ebéd – és a végén jó hideg sör...

Úgy érzem, a két sportegyesület rászolgált a bizalomra, a baráti együtt dolgozás jó példáját mutatva sikeresen teljesítette küldetését, méltóképpen képviselte a Magyar Posta Zrt.-t.

És akik ezt a sikert elérték: Nagy Attila, Nagy István, Dancsó Gyula, Szakáll Attila, Kenyeres Benjamin (mind KPSE), Balazsic Péter, Laczkó István, Ábrahám K. András, Magyar János, Dervalics Attila (mind DPSE). Csapatvezetők: Kalmár László (KPSE elnökhelyettes) és Pesti László (DPSE elnök).

Köszönjük a lehetőséget!

(Azért a teljesség kedvéért jegyezzük meg: a tornát a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. csapata nyerte, megelőzve a MÁV-GÉPÉSZET Zrt.-t és a bronzérmes Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t)

Pesti László
Dunántúli Postás SE


              
Felkerült 117 db fotó a képgalériába!