[2013.06.07-06.09.] Sárkányhajó Roadshow


Sárkányhajó bajnokság Nagykanizsán

Immár ötödik alkalommal került megrendezésre június 7-9-én városunkban a töretlen népszerűségnek örvendő Sárkányhajó Bajnokság.
Csapatunk, a Dunántúli Postás SE által támogatott Levélbombák újra a céges futamokra nevezett be.
A szervezők az idén egy kicsit újítottak: létrehozták a Premier kategóriát, melyben az eredmény alapján három divíziót alakítottak ki - ezen belül versenghettek a profik. Míg az éppen most bemutatkozó, vagy az évente egyszer induló egységek a „friss-sárkányok” között tehettek próbát, bizonyíthatták már meglévő felkészültségüket. A versenytáv idén is 350 m volt.
Szombaton késő délután került sor az előfutamunkra, addig jól megalapoztuk a hangulatot egy kis bográcsozással. A futamot megnyertük, így vasárnap a középdöntőben folytathattuk. A délelőtti futamok egymás után követték egymást, egy lélegzett vétel után ismét vízre kellett szállnunk. A győzni akarás nagyon hajtott bennünket, így bekerültünk az „A” döntőbe. A mezőny nagyon erősnek bizonyult, olyan csapatokkal vettük föl a versenyt, akik tényleg profik, heti 3x edzenek.

Az „A” döntőben 6 csapat indult, sajnos mi a tó legszélén indulhattunk, ami nem a legszerencsésebb hely. A futamban a 6. helyezést értük el, de mi erre is büszkék voltunk. A 6 hajó szinte egyszerre ért a célegyenesbe. Szurkolóink elmondása szerint az utolsó 50 méterig a harmadikak voltunk.
A célunk, a tavalyi 7. helyezés javítása nagy örömünkre SIKERÜLT!
Akik ezt a szép eredményt elérték: Baján Gábor, Balassáné Lőrincz Krisztina, Bársony Szabolcs, Cserfő Henrik, Dervalics György, Dobos Bernadett, Godinek Péter, Hartai László, Hartai Lászlóné, Hartai Márk, Havasi Imre, Havasiné V. Zsanett, Kárász Istvánné, Kócza Zsuzsanna, Magyar Béla, Mándli Mónika, Mihályfalvi Balázs, Pálfi Dénes, Sánta Csaba, Szalainé Tóth Ildikó, Szmodics Péter, Tóthné Lenner Veronika, Visnovics István.,

Balassáné L. Krisztina
Nagykanizsa Sportkörzet
 


Felkerült 3 db fotó a képgalériába!