[2013.06.08] VII. POSTÁS VITÉZ KUPA, VÁRPALOTA


Június 08-án tartottuk meg hagyományos sportnapunkat a sportköri tagok és családtagjaik részvételével a cseri parkerdőben, a Zúgó Nyilak Történelmi Íjász Egyesület rendezésében. Gyönyörű meleg, napos időt sikerült kifognunk.
 
A rövid megnyitó után Farkas Gábor, az íjász egyesület tagja ismertette a verseny menetét és a szabályokat. Ezután lehetett nevezni és maradt egy kis idő a gyakorlásra is. A versenyek négy különböző helyszínen zajlottak, ezért a nevezőket csapatokba sorolták, s így járták sorra a helyszíneket, hogy elvégezhessék a feladatokat.

Három korcsoportban / gyermek, ifjúsági és felnőtt / és korcsoportonként két kategóriában / lány-fiú, ill. női-férfi / lehetett versenyezni.
A próba különféle feladatokból állt, melyek az előző éviekhez hasonlóak voltak.

Most is kellett „almát” vágni szablyával, volt íjászat, kelevézvetés és csatakereszt hajítás, erőt próbáló patkótartás.
A versenyek után, az eredményhirdetés előtt postás kolléganőnk, Szabó Lászlóné ízletes ebéddel örvendeztette meg a résztvevőket. Az idén gazdag lecsós raguval enyhítette a vitézek éhségét.

Ebéd után a siófoki Csodaszarvas Népe Hagyományőrző Egyesület közreműködésével harci bemutató szórakoztatta a résztvevőket, utána következett az eredményhirdetés.
Korcsoportonként és kategóriánként az első három helyezett oklevelet és érmet, az első helyezett pedig még kupát is kapott.
A kupát idén Huszti István nyerte, aki a legvitézebb volt a versenyzők között.


Hettmann Lászlóné
postavezető
Várpalota 1.


Felkerült 16 db fotó a képgalériába!