[2013.02.09 és 02.16] A Soproni Természetjáró Szakosztály életéből...

Kilátó túra - 2013.02.16-án
Kellemes téli napsütésben érkeztünk Brennbergbányára. Ez az első kilátó túra program a Magasbérci kilátóhoz. A falut elhagyva frissen hullott hóban tapostunk magunknak utat, hol 20, hol 50 cm-es hóban. A csapat jól érezte magát, senki nem zúgolódott, mindenki élvezte a téli napsütést és a szűz havat, ami azért nem kis kihívást jelentett. Meglátogattuk az útba eső Ilona akna bányász emlékművet is Ritzingben. Innen kaptattunk fel a húzósabb úton a kilátóhoz. 
Tiszta időnk volt, jó kilátás nyílt a szépen felújított Magasbérci kilátóból a városra. Elfogyasztottuk kis elemózsiánkat, majd Új-Hermes, Ó-Hermes érintésével jöttünk vissza Brennbergbányára. Mivel a busz indulásáig még volt idő, ezt a templom alatti kocsmában töltöttük el.
Jól telt e szép napos túránk, melyen 20-an vettünk részt, 13 túratársunk és 7 vendégünk.

Cezanne kiállítás - 2013.02.09 -én
A tavalyi túrák alatt beszélgettünk arról, hogy meg kellene nézni Budapesten a Szépművészeti Múzeumban a Cezanne kiállítást. Oly’ nagy volt az érdeklődés, hogy nekiláttam a szervezésének. A múzeumba érve Grabner Jóska segített minket a képek értelmezésében, hívta fel figyelmünket egy-két részletre, amit ugyan mi is észleltünk, de a miérteket nem tudtuk. Ez által egy kicsit más szemmel néztük a képeket.
Az elmúlt tíz év során a Szépművészeti Múzeum több jelentős kiállítás keretében mutatta be a 19. századi nagy művészeink alkotásait. Ebbe a sorozatba illett a Paul Cezanne kiállítása is. Fantasztikus élményben volt részünk. Megnéztük Rodin szobrait, és az állandó kiállításból is egy kis betekintést nyertünk.
A Keleti pályaudvaron megnéztük a 2008-ra felújított pénztárterem fényűző freskóit, ahol nyolc Lotz Károly, s egy Than Mór által alkotott freskó látható. Egy kis pihenés után felszálltunk a vonatra és a sok élmény megbeszélése miatt észre sem vettük, hogy már otthon is vagyunk.
Jól éreztük magunkat!
Erre a kirándulásra 27 fővel mentünk, 23 túrataggal és 4 vendégünkkel.
 
Szántóné Vörzsönits Erzsébet

Felkerült 3 db fotó a képgalériába.