[2012. 05. 10] Kerekezés a Börzsönyben!

Április 28 - május1. között, a négynapos ünnep elején már 10 órától folyamatosan érkeztünk Kemencére az ország különböző pontjairól - összesen 43-an. A szállásunk gyakorlatilag az erdőben volt a sípályával szemben a kisvasút mellett - tiszta levegő, jó kirándulóhely...
Kerékpárok az autók tetején, vagy a hátsó ajtóra felfüggesztve, néhányan helyben béreltek, néhányan pedig csak autós kirándulásokat terveztek. Bevártuk azokat is, akik Szobtól két keréken érkeztek.

Mindegyik napon túra előtt vázoltam az előzetesen közzétett túraútvonalakat, ezek nehézségi fokát, a kombinációs lehetőségeket, s leírásokat, térképeket osztottam ki. Mindenki az erőnléte szerint választotta meg a távot, így néha sokan kerekeztünk együtt, máskor különböző pontokon összefutottak a kisebb csoportok. Aki vállalta, felment egy-egy várhoz, mások a tavakat, az Ipoly folyót érintették többször, vagy az építészeti, s egyéb látnivalókat keresték.

A kb. 12 féle túratervet tovább kombinálva újabb variációk születtek, s esténként a helyi büfében sör mellett osztottuk meg egymással élményeinket. Ha valaki érdekes helyet, vagy jó szlovák sörözőt fedezett fel, mentek a körtelefonok, hogy ezt ne hagyjuk ki.
Nem győztünk gyönyörködni a szép tájban, különösen az erdei utakat részesítettük előnyben a rekkenő hőségben. Többen fogalmaztak úgy, hogy a Dunakanyarban való kerékpározás volt a csúcs.

Mindhárom estére/éjszakára kijutott a buliból: első nap a sífelvonó gépészeti házából hallottuk még hajnalban is a dübörgő zenét, másnap nekünk szerveztek "Ereszd el a hajam Retro buli"-t, harmadik nap pedig társas játékokkal ütöttük el az időt.

Mindenki jól érezte magát, lebarnult, kerékpározott 120-300 km-t. (Összesen csak két defekt volt, és három kis esés.)

Remek 4 nap volt!

Farkas Katalin