www.dpse.hu[2011. 06. 11] Hegyen-völgyön

Négy héttel korábban tett elhatározásunknak megfelelően, április utolsó napján ismét gyalogtúrára indultunk a szekszárdi dombság "hegyein-völgyein" át.
Csapatunk - talán az előző túrán szerzett kellemes emlékek terjesztésének hatására – számban / és nyilván lélekben is / gyarapodott.
Ezúttal kifejezetten a szálkai erdőt vettük célba, ahová ragyogó időben és kiadós sportértékkel bíró szintkülönbséget lekűzdve érkeztünk meg.
Itt aztán – a zöldbe borult százados fák alatt – valóban romantikus sétát tehettünk. És / VÉGRE! / megleltük az előző túrán nem talált MEDVEHAGYMÁT is, amelyből itt egész mezők pompáztak, most már virágba borultan.
A délelőtti fáradalmakat a szálkai vendéglátóipar támogatásával pihentük ki, ahol aztán korábban eltervezett programunkat is átszerveztük.
Így délután - ismét az erdőn keresztül - a szomszédos Alsónána felé vettük az irányt, ahol személyes " kötődések" révén némi extra vendéglátásban is részesültünk, mielőtt hazatértünk volna.
Én magamban végül úgy összegeztem a napot, hogy - miután nap közben többször is olyan témák kerültek elő, mint: szalonnasütés, gombaszedés, stb. - NINCS MÉG ENNEK VÉGE!

Mácsik Pál

www.dpse.huwww.dpse.huwww.dpse.hu

www.dpse.huwww.dpse.hu