[2015.01.17-18.] IV. Szabadics Kanizsa Kupa


Tisztes helytállás a nemzetközi tornán


Nagykanizsán január 17-18-án került megrendezésre a IV. Szabadics Kanizsa Kupa, melyen a DPSE Nagykanizsa kispályás focicsapata is képviseltette magát. A tornára 24 nevezést regisztráltak. A helyi résztvevőkön kívül Horvátországból, Zalaegerszegről, Lentiből, valamint a fővárosból is érkeztek vendégek e rangos sporteseményre, mely Nagykanizsa városában immár hagyományosnak mondható. Az új névadó szponzor előtt évtizedeken át az Aegon Biztosító adta nevét e tornához, melyre  - akkoriban - az ország összes pontjáról érkeztek nívós együttesek.

Csapatunk a csoportkörben jól indított, első mérkőzésünket megnyertük 1:0-ra. A következő találkozónk gól nélküli eredménnyel fejeződött be. Harmadik meccsünkön hamar kétgólos hátrányba kerültünk, melyet a mérkőzés végére sajnálatos módon már nem tudtuk korrigálni. Vereség lett a vége, mely a csoportkörből való kiesésünket jelentette.

Másnap kettőzött akarattal léptünk pályára, akkor már a Tisztelet Kupa küzdelmeiben. Itt már magabiztosan, olykor szemet gyönyörködtető játékkal múltuk felül ellenfeleinket. A döntőben is folytattuk remek menetelésünket, s biztosan vertük helyi riválisunkat, azt a csapatot, amelyik az utóbbi időben sok borsot tört orrunk alá. Az ellenük aratott győzelmünkkel megérdemelten nyertük meg a kupát.
Az elmúlt évtizedben nem volt arra példa, hogy már a csoportküzdelmek során búcsúzzunk a „nagy kupa” küzdelmeitől. Ezt a csapatnak is fel kellett dolgoznia, mely a második nap eredményeinek ismeretében azt gondoljuk, sikerült…

A következő évben nem is lehet más célunk, minthogy bebizonyítsunk magunknak, hogy nem a Tisztelet Kupa küzdelmeire érdemes ez a sok sikert megélt társaság!
Összességében a hétvégét 6 győzelemmel, 1 döntetlennel és 1 vereséggel zártuk. A teljességhez hozzátartozik, hogy a döntetlent a torna későbbi győztesével játszottuk, akiknek méltó ellenfelei voltunk.
Úgy gondoljuk, hogy a Tisztelet Kupa sikeréhez nagyban hozzájárult az is, hogy volt egy nagyon lelkes DPSE nyugdíjasokból álló szurkolócsapatunk.

Nagyon köszönjük ezt, s reméljük, még sokáig drukkolnak nekünk!


Balassáné L. Krisztina, Dervalics György
Nagykanizsa sportkörzet

Felkerült 4 db fotó a képgalériába!