[2014.06.28.] Csillagos égbolt túra

   
2014. június 28-án különleges túrára készülődött a DPSE Kaposvár sportkörzetének vállalkozó kedvű kis csapata. A Duna-Dráva Nemzeti Park szervezésében éjszakai túra indult Kardosfáról a Zselici Tájvédelmi Körzet Csillagos égbolt parkjába. Ez a park egyedülálló látványosság, mivel derült égbolt esetén az ismert csillagképek mellett a halványabb csillagok sokaságát és a Tejutat is látni lehet.

A programon az égbolt megfigyelése mellett számos érdekességet tudhatnak meg a résztvevők a fényszennyezésről, arról, hogy mi, „hétköznapi” emberek mit tehetünk annak érdekében, hogy mindennapi tevékenységünkkel, a mesterséges világítással minél kevésbé zavarjuk  környezetünket.

Este 8 órakor gyülekeztünk, majd a túravezető tájékoztatása után elindultunk az erdőbe. Amíg láttunk valamit, növényeket, fákat vizsgáltunk, majd amikor besötétedett, akkor vált igazán érdekessé a dolog. A sötét erdőben /tilos volt zseblámpázni!/ gyalogolni nagyon izgalmas volt. Az erdei túra után - ami 6-7 km - kiértünk egy tisztásra, ahol csillagászati távcsövek voltak felállítva. Ezekkel megnézhettük a Szaturnuszt, illetve a Tejút egy részletét. Nagyon tanulságos és figyelemre méltó túra volt. Hajnali 1 órakor indultunk haza.


Süle Ottóné Kriszti


www.dpse.hu