[2013.04.20] Nyuszi-túra a Töreki Cinege pihenőnél



Április 20-án rendeztük meg hagyományos kerékpártúránkat.  Siófokról indulva, célként  a Töreki
mellett  található  Cinege pihenőt  jelöltük meg. 
Reggel  9 órakor indultak a kerekesek a P.M. parkolójából
a KRESZ szabályinak betartására vonatkozó felhívás, és az útvonal megbeszélése után.
A terepen addig a szalonnasütés előkészületei ( rőzsegyűjtés ) zajlottak.
Kb.  másfél órai kerekezés után érkeztek az első befutók,  majd nem sokkal később a csapat többi tagja is célba ért.  Egyik sporttársunknak út közben "box" kiállást kellett tennie,  mivel defektet kapott, melyet szerencsére sikerült megjavítani.

Rövid pihenő után mindenki az ebédhez készülődött.

A mai menü: sült szalonna hagymával, nyársra húzva.

Az ebéd fogyasztása közben jó hangulatban beszélgettünk.
Eközben a gyerekek felfedezték a nyuszi fészkét,  ahol nagy örömmel bontották a részükre készített ajándékot.  Ezekben a percekben nemcsak a madarak csicsergésétől  volt hangos a park,  hanem a gyerekek örömétől is.  A felnőttek ebéd után egy nem hivatalos foci meccset játszottak, - az eredményről nem érkezett információ.  A társaság néhány tagja viszont a keszthelyi sportnapra való edzésként petanque  mérkőzést  vívott, míg voltak akik rövid túrával töltötték az időt.
Valamivel két óra után a csapat szedte a  "sátorfáját"   majd haza tekerés után este már az interneten
folytak az élménybeszámolók,  a fénykép cserék.

A mai túránk kellemes hangulatban zajlott le, mely végre a ragyogó napsütésnek is köszönhető volt!

Ezúton köszönöm a sporttársak aktív részvételét,  a szervezésben és az előkészítésben végzett munkájukat!
   
   
Ükös Béla
Siófoki sportkörzet vezető

Feltöltésre került 15 fotó a képgalériába!