[2011.
07. 21] Vízi
sportnap Baranyában!
A
Dunántúli Postás SE és a Pécsi Területi Igazgatóság Üzemi
Tanácsa rendezésében 2011. július 9-én - ezúttal első
ízben - a Pécs melletti Orfűn tartottuk a már hagyományosnak
tekinthető megyei sporttalálkozónkat. A helyszín csábítóan
hatott a postás kollegákra és családtagjaikra, hisz’
Baranya-,
Somogy-, Tolna- és Fejér megyéből több mint ezren - köztük
22 Horvátországból érkezett vendég - vettek részt a sportnapon. A Dr. Horváth Sándor igazgató, Pesti László DPSE elnök és
Bár Csaba ÜT elnök tartotta megnyitót követően megkezdődtek
a szervezett programok. A kitűnő műfüves pályán kispályás focicsapatok
csatároztak. Küzdelmükből a horvátok kerültek ki győztesen,
miután szikrázó mérkőzésen a döntőben 3-1-re verték a pécsieket.
A képzeletbeli dobogó harmadik fokára Szigetvár csapata állhatott
fel.
A strandröplabdát – M. Tóth Lajos (vezérigazgatóság) vezérletével
a Budapesti Homokszemek csapata nyerte, a másodikak itt is
a pécsiek lettek, míg a harmadik hely a horvátoknak jutott.
Igazán jó, újszerű programnak bizonyult – elsősorban női körökben
- az aqua zumba, melynek során Weibl Krisztina parton bemutatott
gyakorlatait több százan a vízben követték.
Csak remélt, a szervezőket is meglepő sikere volt a különböző
mókás, játékos, családi vízi vetélkedős számoknak, melyeket
óriási szurkolás és sok esetben leplezetlen derültség kísért.
Akik a strandolást megunták, vagy csak változatosságra vágytak,
átsétáltak a Golf Klubba. Itt gyerekek, felnőttek egyaránt
próbára tehették ügyességüket, koncentrációs készségüket.
A Kajak Klub az evezős sportágak kedvelőinek kínált kellemes
sportolási lehetőségeket: lehetett kenuzni, kajakozni, s ha
kellő létszám összejött, sárkányhajózni.
Értékelve a sportnapot, elmondhatjuk: kitűnő, napsütéses idő,
óriási érdeklődés, elégedett, vidám, a végén lepirulva, de
láthatóan boldogan távozó kollégák és gyerekek! Kívánhat ennél
többet a rendezvény főszervezője, aki e sorokat is papírra
vetette? Nem hiszem!
Dulánszky Jenő [ képgaléria ]
|