www.dpse.hu[2011. 06. 24] Sárkányok hátán immár harmadszor, Nagykanizsán!

2011. június 18-19-én immár harmadik alkalommal került megrendezésre városunkban a Kanizsai Sárkányhajó Bajnokság! A tavalyi évhez hasonlóan idén is az ország több városából érkeztek baráti társaságok, illetve cégek, hogy egy tartalmas és kellemes hétvégét töltsenek el városunkban! Többek között Győrből, Budapestről, Sopronból, Százhalombattáról és Balatonfüredről is érkeztek versenyzők! A szervezők előzőleg 70 csapatot vártak és nem kellett csalódniuk, hiszen 68 egység adta le jelentkezését a megadott határidőig!
Csapatunk - immár hagyományosan - DPSE Levélbombák néven szerepelt a céges csapatok versenyében, melyben 29 cég csapata adta le nevezését! Már a szombati napon is „robbantottunk”, hiszen az előfutamok során magabiztosan jutottunk tovább a selejtezőkön! Futamaink befejezése után nem engedtük, hogy lelkes szurkolóink és egyben munkatársaink haza menjenek! Hartai László és segítői frissen készített babgulyással köszönték meg a lelkes buzdításukat! Természetesen a megfáradt evezőseinknek is jólesett a finom étel, mely mellé még palacsinta is járt! Késő estig rengeteg program és színpadi előadás színesítette ezt az amúgy is tartalmas napot!
Másnap, azaz vasárnap reggeltől került sor az elődöntőkre és a helyezések végső eldöntésére! Az időjárás sajnos rosszabbik arcát vette elő, azonban ez sem tántorította el a versenyben lévő csapatok kedvét! A hatos döntőbe kerülésről ugyan egy hajszállal lemaradtunk, de a "B" döntőben kitettünk magunkért és minden egységet sikerült megelőznünk, így az erős mezőnyben a nagyon előkelő hetedik helyen végzett együttesünk!
A két napról elmondható, hogy igazi csapatépítő jellege volt ennek az eseménynek, hiszen ezen a hétvégén is egy irányba húzott a hajó postavezetővel, csoportvezetővel, kisposta vezetővel, mobilposta kezelővel, kézbesítővel, felvevővel, rovatolóval és leszámolóval egyaránt!
A DPSE Levélbombák csapata a következő összeállításban szállt vízre: Iszakné Kolcsár Elvira, Balassáné Lőrincz Krisztina, Havasiné Varga Zsanett, Mándli Mónika, Kárász Istvánné, Tóthné Lenner Veronika, Nagy Krisztina, Hartai Lászlóné, Hartai László, Godinek Péter, Cserfő Henrik, Hartai Krisztián, Magyar Béla, Tóth Tamás, Szmodics Péter, Sánta Csaba, Lenkovics György, Pálfi Dénes, Pölöskei Péter, Dervalics Attila
Nagykanizsa 2011.06.21.

Dervalics Attila
Nagykanizsa Sportkörzet vezető

[ képgaléria ]